Megnéztem, az előző két bejegyzésem között tizenhét nap telt el. Hát ez a szép a csúcsszezonban. Tizenhét napon keresztül nem volt arra időm, illetve ha időm volt, akkor meg energiám nem, hogy a blogírás című terápiát folytassam. Ebben a tizenhét napban volt egymás után tizennégy nap, amikor szünnap nélkül egyhuzamban dolgoztam, minimum napi tizenkét órát. Voltak VIP-vendégek, törzsvendégek, rendezvények. A feleségem megállapította, hogy betegesen munkamániás vagyok, a barátaim szerint rossz vezető, aki nem tud delegálni, a gyerekem egyszerűen csak nem ismer fel, a szomszéd meg azt hitte, hogy elutaztam.  De amikor a vendég azt mondta, hogy még soha nem volt olyan jó szállodában, mint az enyém, akkor azért az jól esett. Csak most ki kell engesztelni a feleségemet, újra össze kell ismerkednem a lányommal, kell egyet sörözni a szomszéddal és a barátokkal. És vissza kell térni a blogíráshoz. Nagy szerencse, hogy a kutya tényleg egy feltétlenül hűséges lény.