Az osztrákok nem kizárólag olyan joviális és jólszituált emberek, akik délutánonként bécsi kávézókban üldögélnek, vasárnap pedig lazacot reggeliznek pezsgővel. Vannak vad szokásaik is, mind közül pedig számomra eddig a legvadabb az, amit ma este láttam, és ami a beágyazott videón is látható. Ez egy máig élő hagyomány, amit krampuszbevonulásnak vagy krampuszfutásnak hívnak. Egy igazi vad, durva, pogány ünnep, nagyon furcsa, nem leírható, rémisztő, misztikus hangulattal.
A sztorit ismerjük. Szent Miklós püspök, azaz Mikulás felkeresi a gyerekeket, a jókat megjutalmazza, a rosszakat pedig az őt kisérő krampuszok megbüntetik. Ausztriában ez december 5-én este történik, a falvakban igazán látványos díszletek között. Felejtsük el a Magyarországon megszokott jóságos Mikulást az ő krampuszaival, akik feketének maszkírozott, aranyos gyerekek. A Mikulás itt sokkal inkább egy misztikus egyházi személy, akinek misztikusságát még inkább növeli, hogy egy olyan szánon érkezik, amit egy kedves rénszarvas helyett rémisztő külsejű krampuszok húznak. A krampuszok aránytalanul nagy, fából készült maszkot hordanak, amelyet valódi kecske- vagy kosszarv ékesít. Hatalmas birka- vagy kecskeszőr-bundájuk van, esetleg ördögpatájuk. És ha a megjelenésük még nem lenne elég sokkoló, akkor még hatalmas, durván hangos marhakolompokat is magukra kötnek, lehetőleg többet is, amivel olyan hangzavart érnek el, ami után az embernek hosszasan cseng a füle. A kiegészítők közé tartoznak a fáklyák, a láncon húzott fazekak, amelyekben tűz ég vagy éppen a lángoló kasza. Ezek a krampuszok sokkal inkább hasonlítanak az ördögre vagy a halált hozó kaszásra, mint egy gonosz kis törpére, aki megbünteti a rossz gyerekeket. Amikor egy ilyen krampusz öt centiről belenéz az arcodba, az akkor is furcsa érzés, ha tudod, hogy az egész csak egy látványos showműsor. A krampuszok a bevonulásuk közben rázzák a kordonokat, ijesztgetik a bámészkodókat és a náluk lévő ostorral keményen rá-, rásóznak a nézők, elsősorban persze a fiatal lányok lábára, akiket aztán lehetőség szerint magukkal is hurcolnak. Nem vagyok fiatal lány, de mindenesetre egy suhintást én is kaptam. Fájt, nem kicsit, nagyon. A Mikulás ezenközben osztogatja a cukorkát a köré sereglő jó gyerekeknek is, de a valódi látványosságot nem ő jelenti.
Ui.: Jónéhány évvel ezelőtt még szállodai recepciósként volt szerencsém nekem fogadni az "egyetlen" és "igazi" lappföldi Mikulást, Joulupukkit, aki csodálatos módon vagy húsz éve minden decemberben pont Magyarországon jelenik meg személyesen. Az a Mikulás tényleg egy kedves és joviális, finn ember volt. A mi falunk Mikulása ellenben egy osztrák kocsmáros, aki nem annyira kedves, még kevésbé joviális, viszont nagyon sokat tud inni és cigarettázni. Azért ennek is megvan a maga szürrealitása.
Kövess a Twitteren! twitter.com/forgoajtoblog
