Szabadságon vagyok. Méghozzá két hétig. Illetve persze lesz benne nagyjából egy nap, amikor dolgoznom kell majd, de alapvetően szabadságon vagyok. Tizenegy éve van főállású munkaviszonyom, ez a második alkalom, hogy két hétre megyek el. Az első alkalom a nászutam volt. Úgy tűnt, ahhoz minimum egy esküvő kell, hogy el tudjak menni ilyen hosszú időre. Szerencsére nem így alakult, nem kellett hozzá elválnom, hogy újra két hétig tartson egy szabadságom. Ami lássuk be, azért nagy szerencse.
Az meg, hogy hagytam, hogy így alakuljon, nem túl okos dolog volt tőlem. Emlékszem, a nászutamon egy hét után rám tört egy addig ismeretlen érzés: elkezdtem pihenni. Hogy pontos legyek, elkezdtem nem gondolni a munkámra. Ami azért a pihenés egyik alapfeltétele. Elég intenzíven végzem és végeztem mindig a munkámat ahhoz, hogy ne legyen annyira könnyű fejben elszakadni tőle. Ez problémát jelent a mindennapokban, amikor a környezetemet azzal stresszelem, hogy csak a munkámról vagyok képes beszélni. De ez számomra is zavaró volt. Hány kellemes élményt, színházat, mozit, koncertet, vagy ami még rosszabb, randevút, udvarlást rontottam el magamnak (és tartok tőle, nem csak magamnak) azzal, hogy fejben máshol, a munkahelyemen, egy szállodában voltam. És a mindennapok mellett problémát jelent a szabadság során is. Amit azért veszek ki, hogy kikapcsoljak, pihenjek, illetve a családomat megajándékozzam varázslatos társaságommal. Ami állítólag jó nekik. Ilyenkor tudnánk beszélgetni, kirándulni, értékesen és értékelhetően időt együtt tölteni. De bizony eltart egy ideig, amíg tudok tényleg rájuk vagy magamra figyelni, és bármilyen hülyén is hangzik, a pihenésre koncentrálni. Az egyhetes szabadság pedig ehhez kevés.
Baromság, hogy általában nem így csinálom. (A feleségem ilyenkor szokta a szememre vetni, hogy pedig csak rajtam múlna. Amiben tulajdonképpen igaza van, még ha ezt nem is ismerem mindig el.) Szóval baromság egészségügyi szempontból és baromság gazdasági szempontból. Mivel vezető vagyok, mindkét szempontot figyelembe kell vennem, még úgy is, hogy ezúttal önmagamat vagyok kénytelen elemezni, értékelni. Egészségügyi szempontból nem jó, amit csinálok, a fáradtság betegségek kialakulásához, a le nem vezetett stressz gyomorbajokhoz, ez az egész így együtt pedig kiégéshez vezet. Amire személyesen nekem sincs szükségem (ennyire hadd legyek önző, hogy ezt is figyelembe veszem), de a cégnek sem okozhatok gondot azzal, hogy helyettesítésre szorulok. Bármilyen furcsán hangzik, de a cég vezetőjeként minden egyes munkatársra vigyáznom kell a mosogatótól az ügyvezetőig, aki történetesen éppen én vagyok. De gazdaságilag is fontos, hogy ki tudjam magam pihenni. Kipihenten ugyanis jobban gondolkodom, okosabban és körültekintőbben hozok döntést, kreatívabban tudok ötleteket alkotni. És ezek mindegyike kihatással van a cég eredményességére. Azt konkrétan tudom, hogy már az sokat segít, amikor egy-egy stresszesebb időszakban úgy alakul, hogy el kell mennem Magyarországra egy pár napra. Ezek az utazások két-három napig szoktak tartani, de sokszor éppen ez kell ahhoz, hogy egy kicsit elemelkedjek a szállodától, távolabbról tudjam szemlélni a problémát. Ezen utazásokról rendszerint megoldásokkal, új ötletekkel térek vissza, és újult erővel vetem magam a munkába. Egy normális, pihentető szabadság után ezek a pozitív hatások többszörösen jelentkeznek, az új ötletek, a megoldott problémák pedig mindig pozitívan hatnak az eredményességünkre.
A gond csak az, hogy amikor ott ülök az irodában, és előttem egy lista a feladatokkal, amiket meg kell csinálni, akkor csak azt tartom szem előtt, hogy az éppen aktuális megoldanivalókkal végezzek. Ha ott és akkor tudnám egy kicsit távolról szemlélni a szituációt, akkor ötkor kikapcsolnám a gépemet és elmennék haza. És egy évben legalább kétszer elmennék két hétre szabadságra. Mindenkinek jobb lenne.
P.s.: Fejlettebb munkakultúrájú cégeknél a kiégés elkerülését a munkaadók annyira fontosnak tartják, hogy a munkavállaló 17.05-kor kap egy üzenetet, hogy miért van még mindig bekapcsolva a gépe, miért nem ment már haza. Három ilyen üzenet pedig büntetéssel jár együtt. (Persze azt se felejtsük el, hogy egy ilyen rendszerben nem kell aggódni a túlórák kifizetése miatt.)
