Még jó, hogy itt van ez a blog, van hova nekrológot írni.
Barátom, bazdmeg ez komoly? Meghalsz, ráadásul ilyen hülyén? Ha már egyszer imádtál repülni, akkor legalább lezuhantál volna, és nem leesel egy tetőről! Vannak ilyen baromságok, hogy "csak a jók mennek el, akiket mindenki szeretett", meg hasonlók, és ezek a lózungok mindig pont arra igazak, aki éppen elment. Most rád. Jó voltál. Meg az egyetlen, akit életemben meglökdöstelek. Mert hülye voltál. Egy kocsmában zokogtál nagyon részegen a nő miatt, aki rád se hederít. Én meg meglökdöstelek, hogy ezt hagyd abba. Persze nem volt igazam, miért ne sírhattál volna? Csak nem értettelek, mert nem úgy gondolkoztál, ahogy én. Úgyhogy bocs!
Aztán akkor is hülyének néztelek, (de már nem lökdöstelek meg) amikor elkezdtél autókat vásárolni. Kitaláltad, hogy Saab-örült vagy, és elkezdtél ősöreg, borzalmas állapotú Saabokat venni, amiknek a szervízére elment minden pénzed, többek között az örökséged. Igen rövid idő alatt neked volt közöttünk a legtöbb pénzed, aztán meg a legkevesebb. Az egyik Saabra én adtam neked pénzt. Írtunk róla szerződést is. Mert téged hülyének néztelek, magamat meg túl komolyan vettem. Persze, hogy visszaadtad a pénzt. Én voltam a hülye, bocs!
Neked is volt közöttünk először saját céged. Mit gondolsz, minek néztelek miatta? Hülyének. De persze végül is azt is beindítottad, azt is a magad módján. De ment, működött, arra pont jó volt, hogy a számomra nagyon furcsa életmódodat finanszírozd belőle. Komoly szakmai vitáink voltak a törvényi határidők betartásával kapcsolatban, de persze ez téged különösebben nem zavart. Bocs, hogy engem meg igen.
Talán te is cigiztél először közöttünk. És amikor már mind cigiztünk, akkor te persze kitaláltad, hogy kizárólag a Szerbiában kapható Parlament nevű cigarettát szívod. Úgyhogy nyilván hoznom kellett neked mindig, amikor arra jártam. Át a röszkei határon néhány karton cigarettát. Hülye vagy? Persze, hogy egyszer megtalálták a vámosok. Amikor dühömben nekik akartam adni, akkor azt mondták, hogy ők akkor ezt inkább nem látták. Így végül odaadhattam neked. Legalább ezért az egyért nem kell bocsánatot kérnem tőled.
Aztán elkezdtél repülni is. Arra is elverted minden pénzed. Mondtam, hogy soha nem ülök be melléd. Nem hittem el rólad, hogy képes vagy rá. Biztos nem esett jól, bár soha nem mondtad. Időnként meséltél róla, és mivel hülye voltál, ezért ahhoz ragaszkodtál, hogy egyszer majd repülővel jössz ki hozzám. De persze soha nem zuhantál le, megint rámcáfolva. Csak most, de ez nem ugyanaz. Bocs, hogy nem bíztam benned, és gyere, várlak. Intézek neked leszállási engedélyt, jó? Csak gyere!
Ma este biztos lesz valamelyik budapesti kocsmában egy emlékivászat. És én nem leszek ott. Megtehetném, beszállhatnék a kocsiba, 11-re ott lennék. De persze nem, mert dolgom van. Kötelesség meg egyebek, család, szállodaigazgatás, egyebek. Fordított helyzetben te már a kocsiban ülnél. Mert én vagyok a hülye és nem te. És te fordított helyzetben a nevemet is kiírnád, nem úgy, mint én a tiedet, csak monogramba foglalva, hogy megint biztonságban legyek, hogy kinyomozhatatlan legyek, mert az mindenekelőttvaló, még most is. Bocs!
