Forgóajtó

"Itt most nem nagymértékű adócsalásokról, adóparadicsomokba kiutalt eurómilliókról, az osztrák állam kárán megspórolt pénzeknek köszönhető meggazdagodásról lesz szó. Hanem az egyszerű, mindennapi, már-már elfogadott kis csalásocskáról, a "számla nélkül nem olcsóbb?" Magyarországon jól ismert kérdéséről. 

Én, az előítéletek nagy ellensége számomra is elfogadhatatlan módon a gondolkodást, mentalitást szoktam megemlíteni, amikor felteszik nekem a megválaszolhatatlan kérdést, mi a különbség osztrákok és magyarok között. Bűnös módon azt a választ szoktam adni, hogy az osztrákok felelősségteljesebben, előrelátóbban hoznak meg egy döntést, amelynek hatásait hosszabb távra mérik fel. Nálunk lehet választást nyerni nyugdíjemeléssel. Itt mintha azt is el kellene hozzá magyarázni, honnan lesz meg az emelés forrása.

Valahogy a számlanemadás nekem nem illett bele ebbe a képbe. Érdemes azért a húsz százalékért megkockáztatni az adóhatósági vizsgálatot és a garancia hiányát? Érdemes feladni ennyiért a törvénytiszteletet? Már-már eladni a lelkünket? Igen! Persze minden bizonnyal csak én voltam túl naív, esetleg a szívemhez oly közel álló osztrák rendszeretet vette el az eszemet, de azt gondoltam, hogy itt ilyen nem létezik. Egészen addig, amíg az utóbbi időben nem kezdtem egyszerre lakásfelújításba, amivel egyidejűleg nem kellett a kocsimat is szervízbe vinni. A mesterektől ugyanis a munka elkészültével azonnal jött az obligát kérdés: kérek-e számlát? Mert ha nem, akkor a 20 százalék áfát nem kell kifizetni. Ja, ilyen is van? Hát akkor nem kérek. Mindenki ismer mindenkit, a garancia miatt nem kell aggódnom, akkor meg miért ne használnám ki a lehetőséget? Ismerjük az érveket: más is csal, más is lop. Ha egy osztráknak szabad, akkor egy magyarnak miért ne lenne az? És sok egyéb ilyen önfelmentegető marhaság.

Egyszer majd megkérdezem a törvénytisztelő osztrákot, hogy lehet, hogy ilyen természetességgel működik itt is a számlanemadás gyakorlata. De nagyjából sejtem is a választ: ilyen magas adók mellett neki nincs lelkiismeretfurdalása. És akkor majd én is jövök a saját válaszommal, hogy az ő 10 és 20 százalékos áfakulcsukkal szemben mi 18 és 27 százalék áfát fizetünk, hogy a személyi jellegű ráfordítások mennyivel magsabbak, stb. De ez őt nem fogja érdekelni, mert 20 százalékot is érdemes ellopni, inkább, mint hogy a pazarló államnak adjuk azt. És persze ezenközben is el lehet ítélni a közvagyon privatizálásával meggazdagodott magyar oligarchákat, ahogy azt az autószerelő tette, mielőtt megbeszéltük, hogy számla nélkül mennyi is lesz. Gyarló az ember."

A fenti írás azért van idézőjelben, mert nem saját tapasztalatom, hanem egy ismerősöm elmondása alapján készült.

A Kívül tágasabb blog egy valamilyen forrás alapján listát közöl olyan panaszokról, amelyeket szerintük minden idők leghülyébb nyaralói küldtek el a Thomas Cooknak. Sajnos azonban az a helyzet, hogy ezen panaszosok jó része egyáltalán nem hülye, egyszerűen csak a nyaralása költségeit gondolja ellensúlyozni kompenzációval.

Nehezen tudom leírni azt az érzést, amikor a vendég jogtalanul panaszkodik, és messziről bűzlik a panaszról, hogy annak egyetlen célja, hogy a vendég így csökkentse a nyaralás költségeit. A felhozott példákból a vízben élő ijesztő halak, vagy a rossz utak miatt nem elolvasott útikönyv tipikusan ilyen. Ahol a vendég az elmaradt élményre hivatkozik. "A gyerekek féltek a halaktól, ezért nem tudtak fürdeni" vagy a "Nem tudtuk elolvasni az útikönyvet, ezért sokmindent nem láttunk" tipikusan ilyen panasz, mégha elég ostoba is. Az én kedvenc panaszom nálunk a szállodában a nem volt a wellness-részlegben jacuzzi. Miért, mondtuk, hogy van? Nem.

Az online szállásértékelő oldalak népszerűségének elterjedése még inkább megkönnyítette a kompenzációra utazó vendégek dolgát. Teljesen természetes, hogy ha egy vendégnek nem adunk igazat, akkor egyből azt mondja, gyakorlatilag megzsarol azzal, hogy negatív véleményt ír rólunk a TripAdvisoron, a Booking.com-on, a Trivago-, a HolidayCheck-en vagy a sok egyéb értékelő oldal valamelyikén. És mint tudjuk, ezen oldalak hatása nagyon erős, sokan ezen vélemények alapján döntenek. Bár megjegyzem, ahogy ezen oldalak jelentősége nő, úgy a visszaélések száma is nő, ami pedig rontja az oldalak hitelességét. Rólunk jelent meg olyan negatív vélemény, amit elbocsátott dolgozó írt, csak szerencsére ezt sikerült bebizonyítani, így törölték a véleményt.

(Idefűzöm: régi mániám, hogy fogok csinálni egy szállodaértékelőoldal-értékelőoldalt. Sok-sok pozitív vélemény mellett az elmúlt években kaptunk 5-6 negatív véleményt is. Ezeknek egy kivétellel mindig igazat adtam és kifejeztem sajnálkozásomat. Az az egy azonban konkrétan valótlanságot állított, ráadásul két oldalon is megjelentetve a véleményt. Mindkét oldalnál reklamáltam. Az egyik az legalább válaszolt, mégha nem is fogadta el az érveimet. A másik oldal, a Trivago azonban három-négyszeri megkeresésemre nem is reagált. Az gondolom, hogyha egy oldal egyebek mellett szolgáltatások minősítésével foglalkozik, akkor azért saját magának is elfogadható szolgáltatást kellene nyújtania.)

Visszatérve eredeti mondandómhoz, a vendégek jó részénél teljesen természetes, hogy fényképdokumentációt készít a szállodáról, amit szükség esetén felhasznál. Félreértés ne essék, nem a jogos panaszokról beszélek. Azzal soha nem vitatkozok, nem szép dolog elrontani egy vendég nyaralását. Én sok kollégánál könnyebben adok kompenzációt, mert egy jogos panasz esetén tényleg eléggé tudom szégyellni magam, és sajnálni a vendéget, aki ránk költötte a pénzét és a szabadidejét. De amikor a vendég érvrendszerében megjelenik a "nekem nagy gyakorlatom van ilyen ügyekben" érv, amikor a vendég első reakciója a "ne akarja, hogy fotókat készítsek, és kirakjam az internetre!", amikor a vendég a fenn idézett blödségekhez hasonló, erőltetett indokkal kér kártérítést, nos akkor nekem olyan érzésem van, hogy a panaszosnak nem az arányos kompenzáció a célja. És ilyenkor akarja az ember abbahagyni, feladni az egészet.

Olvasom a szaksajtóban, hogy új országmárka koncepciót tervez a Magyar Turizmus Zrt. (www.turizmusonline.hu/cikk/tovabb_fejlodhet_eszak_magyarorszag_turizmusa) Miért, van régi? Meg tudja valaki mondani, hogy milyen elemei vannak a jelenlegi koncepciónak? Hogy a jelenlegi Magyarország márkáról mire asszociál egy külföldi, és mire egy belföldi? És egyáltalán, ez csak turisztikai szempontú országmárkázást jelentene, vagy szóba kerülne az életminőség, a kultúra vagy a nemzetközi kapcsolatok milyensége is? Merthogy sajnos az országmárkának ez is részét képezi. Hogy milyennek látják egy ország élhetőségét, a közlekedési és egészségügyi ellátást, a kultúrális életét, az együttműködési hajlandóságát, na meg persze a gasztronómiáját és természeti adottságait az országban élők, és az oda érkező külföldiek. 

Attól tartok, a fent idézett cikkben leírt országmárkázás valójában már  megint csak a logókra, arculati elemekre, szlogenekre térne ki. Ami csak egy egészen apró eleme a márkázásnak. Ráadásul éppen egy olyan eleme, ahol az állandóság, a változatlanság nagyon fontos lenne. Egy jelképnek hosszú idő kell, hogy beleégjen a befogadó agyába, hogy aztán ő arról különösebb olvasgatás, gondolkodás, a látvány feldolgozása nélkül egyből a termékre asszociáljon. Mikor változott utoljára lényegien a Coca-Cola, a McDonalds vagy  a Mercedes logója? Pedig nem rossz márkák. De hogy közelebbi példát hozzak, épp a napokban kerult a kezembe egy húszéves prospektus a falunk egyik szállodájából. Rajta a tartományunk logójával, ami bizony azóta gyakorlatilag nem változott, néhány ráncfelvarrást ide nem számítva. De ismerek olyan környékbeli turisztikai szolgáltatót, akinek a logója alapjaiban megegyezik az alapításkori, csaknem 80 évvel ezelőtti logóval. Persze ilyen állandóság mellett nem kell jó pénzért újra és újra tervezőket és külsős marketingügynökségeket megbízni az arculati elemek módosításával.

Ui.: Ha esetleg mégis egy hosszabb távú és teljeskörű országmárkázásba vágna bele a Magyar Turizmus Zrt., akkor megkövetem őket a prejudikációért.

Haza kellett küldenem a konyhafőnököt, mert részegen jött dolgozni. Nagyon nehéz mit kezdenem az ilyen helyzetekkel. Szívem szerint rögtön kirúgnám. Nem egy kolléga az első ilyen alkalommal megkapta az azonnali felmondását. Vele is ezt kellene tennem, ha nem vagyok következetes, akkor a többi munkatárs gyengének fog tartani, amit nem kellene megengednem. Igen ám, csak a konyhafőnököm kiválóan főz, jól gazdálkodik, az emberei elfogadják. És ilyen konyhafőnököt nehéz találni. Sok séffel dolgoztam már együtt, de ők a legnehezebb emberfajták közé tartoznak. Egyszerre mérnökök és művészek, ami meggyőződésem szerint megzavarja az elméjüket. Akikkel én eddig találkoztam, azoknak legtöbbje összeférhetetlen volt, hisztis és önfejű. (És megjegyzem, alkoholista.) Azaz a legkevésbé sem csapatjátékos. Na a mostani séfemmel nincsenek ilyen problémák. Neki cserébe az alkohollal van problémája.

Ez a dilemma sajnos szinte feloldhatatlan. Ha elküldöm, akkor kereshetek valakit, aki tud főzni, gazdálkodni, nincsenek sztárallűrjei, elfogadja az utasításaimat, és nem mellékesen megfizethető is. Ha nem küldöm el, akkor a többiek is úgy gondolják, hogy lehet alkoholizálni munka közben. Ráadásul vannak többen, akiknek van alkoholproblémájuk, és tudom róluk, hogy küzdelmet jelent számukra, hogy ne igyanak munka közben. Milyen példát mutat számukra a konyhafőnök, és milyen példát mutatok én, amikor nem osztom ki  a jogos büntetést? Ez nem más, mint opportunizmus egy beosztottal szemben. Hülyén hangzik.

Persze lehetne az is a megoldás, hogy beszéljek vele, és mondjam meg neki, hogy ez volt az utolsó alkalom. De ezen is túl vagyunk már, nem először történt ilyen. Épp ezért még inkább elhiteltelenítem magam, ha bármi mást teszek, mint hogy kirúgom.

Hogy mit fogok tenni? Persze, hogy nem rúgom ki, inkább vállalom, hogy gyengének nevezhetnek a kollégáim. Eljátszuk újra, hogy utoljára történt ilyen, és legközelebb már tényleg... És megyünk tovább, mert a séf eredményei fontosabbak, mint az, hogy ítélnek meg engem a beosztottaim, és annál is, hogy én emberileg mit gondolok egy vezetőről, aki nem bír ellentmondani munka közben az alkoholnak. De azért keresem, hogy ki lehetne alkalmas konyhafőnöknek, ha egyszer mégis másképp ítélnék meg egy borgőzös munkanapot.

Parlamenti választások lesznek Ausztriában. Szeptember 29-én dönthetnek az osztrákok az új országgyűlés összetételéről és ezen keresztül az új kancellár személyéről. Néhány különbségre hívnám fel a figyelmet, olyan dolgokra, amelyeket Magyarországis átvehetne. Persze szállodás szemszögből. 

Ma megjött az Osztrák Szállodaszövetség négyoldalas brosúrája, amely egy könnyen átlátható táblázatban összefoglalja, melyik párt mit gondol a szállodaszövetség által legfontosabbnak tartott kérdésekről. Az egyes oszlopokban a pártokat tüntették fel, az egyes sorokban pedig a legfontosabb kérdésekre (adócsökkentés, könnyített munkavállalás, stb.) adott válaszok olvashatók, valamint néhány mondatban az egyes pártok által prioritásnak tartott témák összefoglalása.

Ami Ausztriában sem más: a hét pártot összesen négy témában kérdezték meg, a lehetséges 28 igen/nem válasz közül 27-re a szállodások számára kedvező igen választ adták a pártok.

Ami Ausztriában más: a fenn említett 28 válaszlehetőség közül az egyetlen eset, ahol egy párt nem támogatott egy szállodás lobbitémát, a munkaerőpiac teljes és feltétel nélküli megnyitása volt. Ezt támogatták a mérsékelt jobboldaliak, a két szélsőjobbos párt, a zöldek és a számomra egyelőre meghatározhatatlan két kisebb párt, nem támogatták a szociáldemokraták. Akkor ezt most ízlelgessük egy kicsit, tegyük magyarországi viszonyok közé. A balosok nem támogatják a külföldiek könnyített munkavállalását, a jobbosok és szélsőjobbosok ugyanakkor mellette vannak. Ez Magyarországon azt jelentené, hogy a szocik nem engednék be a külföldi munkaerőt, de a Fidesz és a Jobbik, azért kampányolna, hogy jöjjenek a lengyelek, bolgárok, horvátok. El tudjátok ezt képzelni? Pedig az a helyzet, hogy van benne logika. A turizmusban ugyanis komoly munkaerő-problémák vannak, a szállodák és éttermek folyamatosan azzal a problémával küzdenek, hogy nem találnak pincért, szobaasszonyt vagy recepcióst. Ezért szakmailag indokolt a munkaerőpiac megnyitása a még korlátozott piacok felé, és nem számít, hogy a dolgozó honnan jön, és nem lehet megélni a populista, "a külföldi elveszi a munkahelyünket"-típusú érvekkel. Ha pedig valaki mégis munkapiac-védelmi érvekkel áll elő, az éppen a munkásoldal, a baloldal. Nem származási, hanem szakmai alapon.

Ami Ausztriában se más: a kampány turizmusszakmai része az országmarketingért felelős szervezetnek, az Österreich Werbungnak a finanszírozása, amelyre a hétből hat párt növekvő vagy átstruktúrált forrásokat ígér. Pont, mint Magyarországon, ahol négyévente beígérik a Magyar Turizmus Zrt. költségvetésének növelését. Az egyetlen kivétel ezúttal is a szocdem párt, akik láthatóan nem kezelik a turizmust különösebben prioritásként, ami azért a síturizmus egyik fellegvárában nekem legalábbis egy kicsit furcsa.

Ami Ausztriában se más, de mégis: az összes párt adócsökkentést igér. Az Osztrák Szállodaszövetség egyik fő témája a szerintük Európában leginkább túladóztatott idegenforgalom. Látták ezek vajon a magyar adórendszert? Csak, mert Magyarországon a szállásadás áfája 18 százalék, Ausztriában ugyanez 10 százalék, Magyarországon egy étteremben 27 százalék áfa kerül az ételekre és italokra felszámításra, Ausztriában pedig 20 százalék. És amig itt egy nettó 1200 Eurót kereső kolléga nagyjából 2200 Euróba kerül egy munkaadónak, addig Magyarországon ugyanez az arány nagyjából egy a háromhoz. (Nem vagyok pontos, de nem tévedek nagyságrendit.)

Utóirat: van még egy különbség, ami úgy magánemberként, mint turizmusban dolgozóként fontos számomra. Vannak óriásplakátok, de egyik sincs összefirkálva, lekenve, bemocskolva. Persze ez itt, ahol én vagyok egy nyugodt, békés vidék, de jó látni, hogy vannak még helyek, ahol hagyják elmondani a politikai üzenetet, és nem akarják eközben valaki mások a döntésemet egy vödör festékkel befolyásolni.

Ha valami kihozza belőlem az állatot, az a like-olos nyereményjáték a Facebookon. Amit most újra engednek Zuckerbergék, oly módon is, hogy nem kell hozzá külön alkalmazást készíteni. Szeretném megkérdezni azokat, akik szerveztek már ilyen nyereményjátékot, hogy tudják-e, mire való a Facebook. Hogy szerintük azok a lájkolók, akik a wellness-hétvége megnyerése reményében lájkolnak, vajon tényleg rajongók-e Vajon fogja őket érdekelni a szállodánk/cégünk akkor is, amikor már nem nyerhetnek tőlünk semmit? Rossz hírem van. Nem! Akkor már tojnak ránk. Nem minket szeretnek, csak az ingyencsokit. Velünk nem foglalkoznak többet, nem is veszik észre a posztjainkat, kialakul náluk az önkéntes reklámkerülés. Ez olyan, amikor öntudatlanul nem figyelünk a tévére, amíg abban reklám megy, csak a Facebookon az általunk "megrendelt" reklámot kerüli el a szemünk.

Persze a Facebook marketing egy jó dolog. Csak van vele egy kis probléma: nagyon munkás. Azzal bizony sok meló van, hogy tartalmat gyártsunk, azt eljuttassuk a célközönségnek, és még arra is rávegyük őket, hogy a tartalmunkat megosszák az ismerőseikkel, és nem csak azért, mert azzal nyerhetnek. Szóval ez kutya nehéz feladat, de ha kellő pénzt/időt/energiát beleölünk, akkor nagyon jól tud működni. Legalábbis, ha a márkaépítés a cél. Ha valaki egyszerűen csak többet szeretne eladni, az felejtse el a Facebook-ot.

A mai nap nem volt pályafutásom legjobbika. A tanulságok, (amelyek közül sok egyáltalán nem meglepő, de nem árt néha megerősíteni őket):

• "Soha ne szólalj meg, ha bólinthatsz is! Soha ne bólints, ha kacsinthatsz!" Ezt egy Eliot Spitzer nevű maffiózó mondta a Maffialeckék - Amit az alvilágtól tanulhatunk az üzleti életben című könyv szerint. (Egyébként az egyik legjobb menedzsment témájú könyv, amit valaha olvastam, mindenkinek tudom ajánlani, aki nem csak lózungokra, hanem gyakorlati tanácsokra kíváncsi. ) Soha ne mondj többet annál, mint ami szükséges! A mondanivalód szükségtelen része szükségtelen, viszont visszájára fordulhat, felhasználhatják ellened egy vitában vagy tárgyalás során.
• Ne kezeld az embereket tömegként, amíg csak lehet! Az emberek átlagosan nem túl okosak, a tömeg ezért nem okos. De egyes ember lehet okos. Vezetőként egyedül állsz a tömeggel szemben, ám a tömegben megbújhat egy okos ember, aki kihasználhatja a helyzeti előnyt, hogy te nem tudod róla, hogy okos. Ne általánosíts, amíg csak lehet, mert az általánosítás elrejti az egyes emberek képességeit. És mire valójában rájössz, kivel js állsz szemben, már késő lehet.
• Kisebb-nagyobb simlik az üzleti életben megengedhetők. De soha ne veszítsd szem elől a célt, amit a simli szolgál! A simli és a végcél legyen összhangban, nem érdemes pitiáner dolgokért kockáztatni. Akkor már inkább engedj a vitapartnernek és add elő nagylelkűségként.
• Ha egy hiba miatt vesztesz egy tárgyaláson, mindig elemezd ki utólag, hogy mit rontottál el, és ne is feledkezz meg róla legközelebb se! Lásd be a hibádat, magadnak mindenképp, másnak csak akkor, ha nagyon muszáj, és ha az szolgál valami célt.
• Ne dönts zsigerből! Akkor inkább ne dönts, hanem halassz! Ha zsigerből döntesz, az a legnagyobb vezetői hiba, amit elkövethetsz. Helyzetfelmérés, elemzés, következmények elemzése, és csak aztán döntés. Vedd észre, ha jönne a zsigerből döntés, és inkább húzz el onnan, ne dönts, menj haza, menj el futni, kirándulni, mindegy hova! De ne dönts!
• Szánj időt a kikapcsolódásra! Minél fáradtabb vagy, annál nagyobb a rossz, elhamarkodott döntések kockázata. Dolgozhatsz heteken át napi 12 órát, lehetsz is azzal eredményes, de utána egy figyelmetlenségből, fáradtságból hozott döntés pont tönkreteszi a hetekig tartó munka eredményét.
• Ne vetítsd ki a saját logikádat, gondolkodásodat más emberekre, az alkalmazottaidra, a tárgyalópartnereidre! Soha nem tudhatod, hogy ők hogyan, milyen logika mentén gondolkoznak, mi alapján döntenek. Nekik valószínűleg más a fontos, mint neked, ezért nem azt a döntést fogják meghozni, amit te vársz, amire készültél, vagy amit el akartál náluk érni. És akkor sokkal többet bukhatsz, mint amennyit nyerni akartál.
• A bizalmi emberedet próbáld meg ne az alkalmazottaid közül kiválasztani! Ez talán mind közül a legnehezebb. Ebből ugyanis az következik, hogy nem bízhatsz meg senkiben. El kell fogadnod a magányt. Másképp nem megy.

De nem csak Magyarországon van baj, hanem Ausztriában is. Az Osztrák Szállodaszövetség készített egy hangulatfelmérést a szállodák körében. Ez a következőket állapította meg:

• 2012-ben 19,6%, 2013-ban 37% jelentett árcsökkenést
• 2012-ben 27,8%, 2013-ban 35,2% vár bevételcsökkenést
• 2012-ben 30,4%. 2013-ban 41,7% vár vendégéjszakaszám-csökkenést
• 2012-ben 29,7%. 2013-ban 36,8% tervez a korábbinál kevesebb fejlesztést
• 2012-ben 9,5%, 2013-ban 5,7% tervez a korábbinál több fejlesztést
• 2013-ban a válaszadók 2,8%-a szerint lett könnyebb a hitelfelvétel, 38,6 százalék szerint nehezebb

Mi az, amit én tapasztalok? Hitel nincs, kisösszegű se, folyószámlahitel se, beruházási hitel se. Nincs. A vendégéjszakák számának és az átlagárnak a csökkenése nem is említendő, némi túlzással ez már normális. (Nem, nem az.) A szállítók a korábbinál sokkal rugalmatlanabbak, sokkal elővigyázatosabbak lettek. Egy fizetési határidő-módosítás sokkal több alkudozásba kerül ma, mint akár csak két éve. Vagy, míg néhány éve lehetett apróbb, párszáz Euró értékű szívességeket kérni szponzoráció vagy marketinghozzájárulás címén, ez ma szinte lehetetlen. De a kávébeszállító is csökkentette az ingyenes kávéscsészék számát, ugyanígy a teabeszállító is, és a borbeszállító sem adja már ingyen a poharat, csak minden másodikat.

Hol láttam már ilyet? Ja, megvan, Magyarországon, 2008-2009 tájékán. Nálunk akkor indult be az árak drámai csökkenése, akkor szüntették meg a hitelezést a bankok, akkor feszítettek be a beszállítók, akkor állítottuk le az összes fejlesztést, és vontuk vissza a terveinket. (A vendégéjszakák számának visszaesése csak 2009 őszén, a magyarországi válság kitörése után majd egy évvel indult el. A magyar vendégek voltak olyan szívesek, és egy évig nem hitték el, hogy baj van.)

Szóval megérkezett a válság az osztrák szállodaszektorba is. Mi lesz a következménye? Ha ugyanaz, mint Magyarországon, akkor romló minőség a beruházások elmaradása és a leépítések következményeként, szállodacsődök és bezárások. Kiváncsi vagyok, milyen lesz az osztrák modell. Az elmúlt 10 évben azért az osztrák bankok elég lazák voltak a hitelfelvevő fizetésképtelensége esetén is, nem döntötték be egyből a szállodákat. Hogy ez a válság most kialakuló lépcsőjében is így lesz-e, ezt nem tudom. (Tartok tőle, hogy igen, lévén két nagy osztrák bank, a Raiffeisennek és az Erste Banknak is komoly problémái vannak, részint éppen a magyarországi kitettségükből fakadóan.) Szintén kiváncsian várom, hogyan reagál az osztrák állam, illetve a tartományok. Habár Ausztria az EU egyik leggazdagabb állama, valahogy mégis úgy alakult, hogy állami, tartományi és uniós forrásokból bőven lehet támogatásokhoz jutni, amelyeket sok esetben ugyanakkor csak kis- és középvállalkozásoknak adják. (Aminek egyébként a kis vidéki szállodák többsége megfelel.) Vagyis elképzelhető, hogy Ausztria továbbra is meg fogja találni az állami dotáció EU-konform megoldását.

Nagyon kiváncsi vagyok mi lesz, de úgy szállodai oldalról, mind vendégoldalról nagyon remélem, hogy az osztrákok fognak találni megoldást a válság kezelésére, és az osztrák szállodai szektor nem jut ugyanarra a sorsra mint a magyar. Igaz, Ausztria - szerencsére - eddig is viszonylag ritkán vett példát Magyarországról.

No, hát a Best Reisen is megadta magát. Állítólag már régen lehetett a szakmában hallani, hogy ez előbb-utóbb be fog következni, de ki az, akiről ne terjesztenék, hogy fizetési nehézségei vannak? És melyik az utazásszervező, akinek nincsenek nehézségei? Egyébként meg tudok olyan, szintén elsősorban az arab országokba utaztató irodáról, akiről 10 éve mondják, hogy becsődöl. Aztán még mindig itt van.

Érdekes, hogy miközben Magyarországon már meg sem lepődünk egy-egy újabb utazási irodai csődön, Ausztriában és Németországban ezek vidáman elműködnek. Mi az, amit jobban csinálnak? Egyrészt nyilván nem lehet elvonatkoztatni attól, hogy nagyobb a fizetőképes kereslet. De mégsem gondolom, hogy kizárólag ez lenne az ok. Az utazási irodások ugyanis jellemzően arra szoktak panaszkodni, hogy a piacvesztésük fő oka az internetes foglaló oldalak (Booking.com, Szállás.hu, stb) elterjedése. Ez pedig Nyugat-Európában ugyanúgy jellemző, mint Magyarországon. Én két fő okot látok saját tapasztalataim alapján a tévedés lehetőségének fenntartása mellett.

Egyrészt az offline értékesítésben igen nagy szerepet játszanak a szupermarketek. Nagy forgalmat bonyolítanak le az Aldi Reisen, Billa Reisen, Hofer Reisen és hasonló társaik. Ezek egyrészt elég nagy mennyiségben vásárolnak szobákat, ezáltal igen jó árat elérve, másrészt nagy tömegeket érnek el az üzletekben. Ahol a vevők számára már teljesen természetes, hogy nem csak kenyeret, sört, dinnyét és marhalábszárat, hanem tunéziai nyaralást vagy éppen balatoni wellness-hétvégét is tudnak vásárolni. A másik fontos oknak viszont az élő kisközösségeket látom, aminek az is része, hogy itt még megélnek a falusi kisboltok. Én nem tudom, hogy hány elektromos szaküzlet vagy éppen hány papír és írószerbolt van egy magyarországi faluban vagy kisvárosban, de tartok tőle, hogy nem túl sok, a nagyáruházak ugyanis elszívják a vásárlókat.

Ausztriában azonban ez érdekes módon működik, itt vannak a kistelepüléseken is boltok és utazási irodák. És az egyes utazási irodák kiválóan meg tudnak élni abból, hogy a környék hozzájuk jár már vagy negyven éve. Csak úgy megszokásból. Harminc éve a Heinznál fizettem be a balatoni nyaralást, húsz éve a Heinzzal voltam először Mallorcán, tíz éve a Heinznál vettem a feleségemnek a párizsi nyaralást a házassági évfordulónkra. Akkor miért ne mennék most is a Heinzhoz? És a nagy utazásszervezők a sok kis Heinzon keresztül is értékelhető mennyiség tudnak forgalmazni. (Az előző két pont között csak látszólagos az ellentmondás. A kis boltok akkor is meg tudnak élni, ha van a közelben egy Billa vagy egy Aldi, nekik is megvan ugyanis a szerepük, csak éppen a kialakult közösségek miatt a kis helyiek is életben tudnak maradni.) A Heinzoknak mindemellett van még egy szerepe. Csoportos utakat szerveznek, és a törzsvendégeik oda utaznak velük, ahova ők az utat szervezik.

Ez a fajta kötődés, lojalitás, a létező osztrák és német kisközösségek komoly gazdasági erőt tudnak kifejteni.És ez egyébként nem csak az utazási irodai piacon látszik, hanem megfigyelhető a kiskereskedelemben, a nonprofit egyesületek létében, a kulturális életben is. Persze az egy kérdés, hogy ha meghal Heinz, és a fia/lánya nem akarja továbbvinni az üzletet, akkor mi lesz. Mert erre is láttunk már példát.

Baj van, Magyarországon, nagy baj. Mert az, hogy gyakorlatilag korlátlanul találok magyar munkaerőt Ausztriában, az baj. Nem olyat, aki már itt dolgozik, hanem olyat, aki még nem, de szeretne.

Napi 8-10 önéletrajzot kapok Magyarországról, pedig nem is hirdetek. Jönne mindenki. Képzettek és képzetlenek, nyelveket beszélők és nem beszélők, szakmabeliek és "kívülállók", friss diplomások és nyugdíjasok. Rendőrök, tanárok, könyvelők. Sok esetben csak annyit írnak: "mindegy mit, csak dolgoznék."

Amikor két évvel ezelőtt kijöttem a szállodába dolgozni, az alkalmazottaim nagyjából harmada volt magyar, és az is volt a szándékom, hogy ez az arány ne nőjjön. Végül is Ausztriában vagyunk és az osztrák szállodához az osztrák munkaerő is hozzátartozik. Ma a beosztottaim nyolcvan százaléka magyar. (Persze ennek a sztorinak van egy olyan oldala is, hogy miért nincs megfelelő osztrák munkaerő, de erről majd egy másik alkalommal.) És félreértés ne essék, a magyar dolgozók túlsúlyának kialakulásában nem játszik szerepet, hogy "magyar szálloda" vagyunk. A múltkoriban bementem a szomszéd kocsmába. Megszámoltam, 15 magyar iddogált benn, mindegyik itt dolgozik a faluban, de egyik se nálam. Ha ehhez hozzáveszem, hogy nálam dolgozik további húsz magyar, és vannak még jónéhányan, akik itt dolgoznak, de nem voltak ott a kocsmában, akkor legalább negyvenre teszem az itt dolgozó magyarok számát. Egy nagyjából ezres lélekszámú faluban, messze a magyar határtól.

Nyolc-tíz évvel ezelőtt a nyugati határhoz közeli szállodák (Sopron, Bük) panaszkodtak, hogy nem találnak munkaerőt, mert mindenki elmegy Ausztriába dolgozni. Öt évvel ezelőtt a balatoni szállodásoknál jelent meg ez a probléma. Amikor kijöttem, akkor már Budapesten húzódott ez a képzeletbeli "emigrációs határvonal". Ma meg már az ország egész területéről jönnek a jelentekezések, Békéscsabától Győrig. Miközben a magyar munkavállalók évtizedekig az immobilitásukról voltak ismertek, azaz Szegedről Pécsre nem mentek el egy jobb munka érdekében, addig most mintha áttört volna egy gát, és mindenki jönni akarna, aki él és mozog.

Beszélgettem, az egyik helyi szálloda osztrák tulajdonosával, hogy ő miként látja ezt a kérdést. Azt mondta, hogy szívesen dolgozik magyarokkal, mert jó a szakismeretük, nem keveslik a pénzt és nem nézik az órát, azaz egy kis túlóra nem okoz nekik gondot. Az egyetlen problémás pont a nyelvismeret, ami jellemzően nem túl magas. Így aztán már nála is, az ő klasszikus, osztrák családi szállodájában is az alkalmazottak negyede magyar. De van magyar csaknem az összes nagyobb szállodában, a kiskocsmában, a falu legnagyobb éttermében, és már a síliftet üzemeltető társaságnál is. És ami a legszebb: az osztrák munkaügyi hivataltól kapott önéletrajzok egy jelentős része is magyar.

A helyzet kialakulásához persze kellett az is, hogy Ausztriában visszaessen a vendéglátó szakma becsülete, és ezzel párhuzamosan jelentősen csökkenjen a helyi szakmai utánpótlás lehetősége. De nem lehet nem észrevenni a magyarok brutális túlsúlyát a jelentkezők között. Nem vicc és nem túlzás: 10 jelentkezőből legalább nyolc magyar, a fennmaradó rész oszlik el az osztrákok, németek és a többi káeurópai között. Hol vannak a csehek? A szlovákok? A románok, a bolgárok? Ők miért nem jelentkeznek?

Félelmetes belegondolni annak a hatásába, hogy ennyi munkaképes és dolgozni akaró nem Magyarországon, hanem Ausztriában, Németországban, Angliában és ki tudja hol termel és fogyaszt. És ne tévedjünk, jelen pillanatban az egy álomnak tűnik, hogy ezek az emberek kalandvágyból vannak itt, de majd hazamennek. A 19 alkalmazottamból egy van, aki azt mondta most nekem, hogy kitört rajta a honvágy, és lehet, hogy a szezon után már nem fog visszajönni Ausztriába. De ennél sokkal jellemzőbb egy felszolgálóm esete. Amikor elkezdett nálam dolgozni, egyből közölte, hogy arra az egy szezonra jött ki, de kisgyerekei vannak, családja van, a szezon után megy vissza Magyarországra es ott is fog újra elhelyezkedni. Na ez a felszolgáló most tölti a negyedik szezonját nálam. Az elképzelésein csak annyit változtatott, hogy kihozta a családját, és a gyerekei már itt járnak iskolába.

Quimby - Kivándorló blues. Természetesen támadták a srácokat a dal szövegéért. Amire ők úgy reagáltak, hogy külföldön élő magyarokkal folytatott beszélgetésekben elhangzottak alapján írták a dalt. Hogy tényleg így volt-e, azt persze nem tudom, de hogy ez abszolút reális, az tuti.